MOHAI BÁLINT fagottművész

Mohai Bálint 1989-ben született Budapesten. Fagottozni 12 évesen kezdett édesapja Mohai Tibor és Pécsi Tamás kezei alatt a Dohnányi Ernő Zeneiskolában. Ezt követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát végezte el Budapesten, Vajda József osztályában. A Zeneakadémián Bachelor diplomázott kiváló minősítéssel Hartenstein István osztályában. Mesteri és Posztgraduális végzettségeit Berlinben az UdK Egyetemen, Prof. Eckart Hübner osztályában szerezte meg kitüntetéssel.

Szólistaként először 16 éves korában lépett fel a Zeneakadémián ahol a Bartók Béla Ifjúsági Zenekar kísérte, a pedagógus legenda Szabó Tibor vezénylete alatt. Azóta együtt játszott többek között a Prágai Rádiózenekarral, a Magyar Állami Operaház Zenekarával, a Concerto Budapest Zenekarral, a Bohuslav Martinu Filharmonikus Zenekarral, a Budapesti Vonósokkal, a Nagyszebeni Filharmonikus Zenekarral, a Szlovák Állami Filharmonikusokkal, a Székelyföldi Filharmonikus Zenekarral, a Hundisburgi Nyári Fesztivál Zenekarával, a Brandenburgi Ifjúsági Zenekarral, vagy a Csíki Kamarazenekarral. Szólistaként olyan karmesterekkel dolgozhatott együtt többek között mint Kovács János, Keller András, Kollár Imre, Cser Ádám, Leos Svárovsky, Ondrej Olos, Horváth Gábor, Werner Gábor, Johannes Klumpp, Alexandre Myrat, Dorin Frandes, Stanley Doods vagy Alexander Apolín.

Az országos fagott és kamarazenei versenyeken való győzelmeket követően első nemzetközi sikerét 2008-ban aratta, ahol I. díjat és Különdíjat kapott a Concertino Prága Nemzetközi Fagott  Versenyen. 2010-ben egyik győztese lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tehetséggondozó Versenyének és elnyerte az Erasmus Ösztöndíjat. 2011-ben az Emsbüreni Nemzetközi Fafúvós Verseny győztese lett. 2012-ben az 1969-ben Sir Yehudi Menuhin által alapított pozsonyi EBU New Talent Nemzetközi Zenei Verseny döntőse volt, fagottosként először a verseny történetében. Ugyanebben az évben elnyerte a Német DAAD Szervezet egy éves ösztöndíját. 2013-ban a berlini Ad Infinitum Alapítvány és a Yehudi Menuhin Live Music Now Foundation ösztöndíjasa lett. 2014-ben az UdK Berlin által odaítélt DAAD Nagydíjat vehette át. Legutóbb 2019-ben kapott Arany minősítést a 4. Manhattan International Music Competition összesített fúvós kategóriájában, melynek egyik díjaként debütálhat a 2020-2021-es szezonban a Carnegie Hall Weil kamaratermében. 

Mesterkurzusokon vett részt olyan meghatározó fagottművészeknél mint Klaus Thunemann, Dag Jensen, Sergio Azzolini, Eckart Hübner, Gustavo Nunez, Pascal Gallois, Milan Turkovic, Carlo Colombo, Georg Klütsch, Eberhard Marschall, Frank Morelli, Lakatos György vagy Keszler György.

 
2014-ben lett a Magyar Állami Operaház szólófagottosa, ahol azóta is aktívan dolgozik. Emellett 2019 óta a Keller András vezette Concerto Budapest Zenekar első fagottosának is választották. 2018-ban megalapította operaházi kollégáival a Budapest Fagott Triót, mely a fafúvós és ezen belül a fagott játék sokszínűsítése érdekében jött létre, egy eddig talán még kevésbé ismert oldalát megmutatva a közönség számára. Debütáló fellépésük 2018 őszén volt a Nagyszebeni Ars Hungarica Fesztivál keretein belül. Azóta egyr aktívabban képezik a hazai és határon túli magyar területek fúvós koncertéletének részét. 2017-ben megalapította a tanulmányai óta jól ismert zenész kollégáival a Budapest Fúvósötöst. Az együttes debütáló koncertje a Magyar Rádió Márványtermében volt 2017 februárjában. Azóta Budapest és hazánk számos koncerttermét meglátogatták, s emellett már  felléptek a berlini Christophori Piano Salonban és Erdély több városában. 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben a fúvósötössel elnyerte az NKA Művészeti Kuratóriumának ösztöndíját. Alapító tagja a budapesti Musiciens Libres Kamaraegyüttesnek és tagja a berlini székhelyű Ensemble Mini Kamaraegyüttesnek.

 
2015 és 2019 között a bécsi székhelyű privát főiskolán a Vienna Konzervatóriumban szerzett tanári tapasztalatot, s e mellett jelenleg is egy neves online portál a Play With a Pro Online Academy meghívott művésze. Több mesterkurzust tartott Berlinben, Budapesten, Győrben, Bukarestben és Csíkszeredában.

Zenei fesztiválok kedvelt meghívottja. Mint például a Kaposfest, a Santanderi Nyári Zenei Fesztivál, az Emsbüreni Zenei Fesztivál, a CAFe Budapes Fesztivál, a Passaui Europai Ünnepi Fesztiválhetek, a Hundisburgi Nyári Zenei Fesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Young Euro Classic Festival.

7 évig volt tagja a Vladimir Ashkenazy vezette Európai Unió Ifjúság Zenekarnak, akikkel a megannyi zenekari CD felvételek mellett a világ számos prominens koncerttermét bejárhatta (Shanghai World Expo 2010, BBC Proms, Concertgebouw Amsterdam, La Scala-Milano, Washington-Kennedy Center, Boston-Symhony Hall, Chicago-Symphony Hall, New York-Carnegie Hall…). Játszott egy évad erejéig a Schleswig-Holstein Ifjúsági Világzenekarban. CD, Rádió és Tv felvételeket készített szólistaként és kamarazenészként is az ARS Produktion, Hungaroton, Ongaku Records kiadó,  az MR3 Bartók, Bajor Rádió, NDR, MDR, SWR3,  Svájci-Olasz
Klasszikus Rádió, a Magyar Televízió, Duna Televízió, Szlovák Televízió a Cseh Nemzeti Televízió és nem utolsó sorban a londoni BBC3 Rádió részére, ahol 2014 óta évente több alkalommal sugározzák szóló felvételeit.

2019 szeptemberétől indulóan a budapesti székhelyű Solaor Art Management művészeként dolgoznak tovább közösen szólista és kamaramuzsikusi karrierje építésén.

balintmohai.com