LUKÁCS GERGELY tubaművész

Lukács Gergely hatévesen Zalaszentgróton az Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte meg tanulmányait Johann Attila kezei alatt, majd Budapestre a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt Adamik Gáborhoz. 2015-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult Dr. Szabó Lászlónál, majd 2018-ban szerezte meg BA tubaművész diplomáját.

2014-ben szóló koncertet tartott Budapesten, és szólistaként játszott a Pannon Filharmonikusokkal, valamint a németországi Ulmban a Donaufest fúvószenekarával. 2017 óta többször lépett színpadra a Budapesti Filharmónia Társaság zenekarával, mint szólista.

2012-ben I. díjat nyert az Országos Mélyrézfúvós Versenyen, egy év múlva pedig Brno városában megrendezett Nemzetközi Rézfúvós Versenyen ért el I. helyezést. 2014-ben I. helyezést ért el az International Tuba and Euphonium Association nemzetközi tubaversenyén az amerikai egyesült államokbeli Bloomingtonban. 2015-ben és 2016-ban Horvátországban ért el I. helyezést. 2014-ben és 2016-ban a Csehországban megrendezett International Brass Competition I. helyezettje volt.

2015-ben a Bank of China zenei ösztöndíjasa. 2016-ban III. helyezést ért el Németországban, Markneukirchenben, valamint II. díjat nyert Dél-Koreában, Jeju-ban. Szintén 2016-ban a Csehországban megrendezett nemzetközi kürt és tuba versenyen ért el II. helyezést. 2017-ben eljutott a Virtuózok műsor döntőjébe, és megkapta Zalaszentgrót város Batthyány-érem kitüntetését illetve Junior Prima díjban részesült. 2018-ban Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjat kapott.

2019-ben Franciaországban, Tours-ban megrendezésre kerülő nemzetközi ubaversenyen ért el II. helyezést, illetve szintén II. helyezést érte el az Egyestült államokbeli Iowa City-ben megrendezésre kerülő nemzetközi tuba konferencia versenyén.

Több nemzetközi mesterkurzuson is részt vett, többek között az alábbi művészek vezetése alatt, mint: Roland Szentpáli, Oystein Baadsvik, Sergio Carolino, Daniel Perantoni.

Állandó tagja Magyarország egyetlen működő tuba négyesének a Heavy Brass Guys Tuba Quartet-nek.

www.gergelylukacs.webnode.hu